This is Nepál [TIN] ami szem-szájnak ingere


 

Filozófia

Buddha nem fektette írásba tanait, azok megismerése közvetítők útján terjedt. A Tan folyamatosan változik a mai napig, kanonizálása a különféle iskolák által tartott zsinatok során történt. A legrégebbi iskolák páli nyelven írott kánonja, a Tipitaka sem tekinthető a Magasztos beszédei közvetlen lejegyzésének, hiszen ezen (addig szóban áthagyományozott) szövegek Asóka (i. e. 272-232) korában keletkeztek, tehát bő két évszázaddal a Buddha halála után. Ennek ellenére meglehetősen konkrétan támaszkodhatunk e szövegek tartalmi egységére, a visszatérő formulákra, így például a „Négy nemes igazság”, a „Függő keletkezés” az „Állandó Én nemléte”, a „Nemes nyolcrétű ösvény”, és a „Nirvánáról, az újraszületések sorozatának megszüntetéséről mint végső célról” szóló tantételek

Amennyiben Buddha a megváltás tanának lényegét a dharmákra vonatkozó elméletben látja, akkor a buddhizmus koherens filozófiai rendszerként értelmezhető. A létezés folyamatait racionalitással vizsgálja, és megpróbálja feltárni a folyamatok közötti oksági kapcsolatokat. Eltekint az olyan örök szubsztanciák feltételezésétől, mint isten, lélek, anyag, ezzel együtt metafizikus szemléletű rendszer, karmikus következményekről és megváltásról beszél, elismeri a múlandó túlvilági lények létezését a mennyekben és az alvilágban. A szent dolgok iránti elkötelezettsége, erőteljes etikai tartalma, szervezeti felépítése miatt a buddhizmust azonban vallási rendszerként is tárgyalhatjuk.

 
Welcome

http://i43.tinypic.com/ljwhk.png

 
● Útba igazítás

NEPÁL
● amit megismerhetsz
ÉRDEKESSÉG
● ami szem szájnak ingere
EXTRA
● ha már ismered a gyönyört
FŐOLDAL
● ha mindent tudsz, irány vissza

 

 
Népesség
Indulás: 2010-05-09
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123