This is Nepál [TIN] ami szem-szájnak ingere


 

Aszkéták - szádhuk

Az aszkéták átmenetet képeznek a szentek és az egyszerű halandók között, de nem abban az értelemben, hogy valamikor ők is szentekké válnak (bár szentként tisztelhetik őket), hanem mert az emberi létezés anyagi és misztikus transzcendentális határán léteznek.

Legfőbb céljuk a megszabadulás (moksa) és a szellemi megvilágosodás elérése. Ez a lemondások és a jóga útján érhető el. A védák és bölcsek leírásából tudjuk, hogy már a korai aszkéták külső megjelenése is hasonlított a ma ismert aszkéták (szádhuk) megjelenéséhez: meztelenek voltak, testüket sárral vagy hamuval kenték be, jeleket festettek az arcukra és a településektől távoli erdőkben, pusztákon éltek. A mítoszok szerint lemondásaikkal - mint ahogy a Mahábhárata, vagy a Ramajána eposzok is utalnak rá - hihetetlen energiák mozgósítására képesek, amelyek akár megbonthatják a világrend egységét is. Az istenek is féltek hatalmuktól, bár az aszkétákat úgy az isteni, mint az emberi társadalmak hatalmi kérdései nem foglalkoztatták. Tekintélyük felül emelte őket a kasztrendszeren.

Mircea Eliade az aszketizmust két nagy csoportra osztja: megkülönbözteti a tiszta aszkétákat (tapasa) és a dialektikusokat (paribbajaka). A dialektikusok két további csoportja az annatitthiya és a brahmana paribbajaka. Az előbbiek főleg transzcendentális problémákkal foglalkoztak, míg az utóbbiak az anyagi világ valóságosságának kérdésével.

Öreg hindu aszkéta körbetekert rasztafrizurával (Nepál).

Gyakori a „jobbkezes” (samayin) és „balkezes” (kaula) utat járó aszkéták megkülönböztetése. A „jobbkezes” aszkéták a tiszta, lemondó életet választók, akik vegetáriánusok és cölibátusban élnek. A „balkezes” aszkéták tantrikus gyakorlatokat végeznek. A számtalan aszkéta irányzat közül - a tantrikus irányzatokon kívül - három aszkéta szekta vált jelentőssé: a ¦akyamuni Gautama által alapított „buddhista” szekta, a Mahavíra alapította dzsaina szekta, és a Mahavíra tanítványa Makkhali Gosala létrehozott ajívika szekta. A későbbi aszkéta irányzatok, egy vallási vezetőtől (guru) eredő tanítványi láncolat alapján, Siva vagy Visnu imádata köré csoportosíthatók.

A dzsainizmus a legaszketikusabb vallás Indiában.

Aszketizmusuk célja a tökéletesség elérése az anyagi világ fokozatos elhagyásával. A dzsainizmus legfőbb lényege a „nem ártás” (ahimsa). Az erőszakmentesség a dzsainák mindennapi életében folyamatosan jelen van. Ez igen nagy újítás a harcias tantrikus szektákkal szemben. A léptükre is vigyáznak, nehogy élőlényekre tapossanak, még az erőszakos beszédtől és gondolattól is tartózkodnak. Az ételt és italt megvizsgálják, nehogy valami élőt fogyasszanak. Az dzsain aszkéták seprővel járnak, hogy útjukból elhessegessék a rovarokat, arcukon állandóan maszkot hordanak, hogy be ne lélegezzenek parányi élő szervezeteket. Az ételt nem szabad megfőzniük, az ivóvizet pedig fogyasztás előtt meg kell szűrniük.

A dzsain aszkéta beavatási szertartás legismertebb része az, amikor a jelölt kitépi haját, hogy ezzel is jelképezze az önsanyargatást és a szexualitásról való lemondást. Bár a leírások szerint a meztelen szerzetesek csomókban tépték ki a hajukat, a beavatandók manapság már előbb leborotválják, s csak néhány tincset hagynak meg, hogy könnyebb legyen kitépni.

A Rigvéda így ír az aszkétákról:

„Az aszkéták széllel ékesítve, barna sárba öltöznek
A szél útját járják, miután az istenek beléjük költöznek

»Megmámorosodva a lemondásainktól magasabb szintre szálltunk.

A halandók csak testünket látják.Az aszkéta átjárja az eget megvilágítva minden alsó formátSzent gyakorlataival az összes isten társaA levegő az egyetlen étel az isten-vezette számára,az aszkéta mindkét világban otthon van; az anyagi és szellemi világban

 

 
Welcome

http://i43.tinypic.com/ljwhk.png

 
● Útba igazítás

NEPÁL
● amit megismerhetsz
ÉRDEKESSÉG
● ami szem szájnak ingere
EXTRA
● ha már ismered a gyönyört
FŐOLDAL
● ha mindent tudsz, irány vissza

 

 
Népesség
Indulás: 2010-05-09
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123