Nepál másik nagy attrakciója a Pokharába vezető út. Bár csodálatosak a féltrópusi erdőkkel fedett és meredek szurdokokkal szegélyezett hegyek, a lélegzetünk mégis attól állt el – szó szerint –, amit a helyiek nemes egyszerűséggel autópályának, illetve közlekedésnek mondanak. Nepálhoz képest a magyar út(v)iszonyok egyenesen svájcinak mondhatók. A nepáli közlekedésnek csúfolt autómozgásról annyi megnyugtatót mondhatunk, hogy az első negyedóra egybefüggő pánikrohama után az embert megszállja valami földöntúli nyugalom, amit leginkább a „most már minden mindegy” érzéssel lehet leírni. Még a megrögzött ateisták is buzgón forgatni kezdik az előző nap kemény alkudozással beszerzett mini imamalmukat. Szerencsére azonban az utazók túlnyomó többsége túléli a 200 kilométeres utat, ami jó esetben is hat órát tart (tehát kábé 30 kilométeres átlagsebességgel kell számolni). Repülővel ugyanez 35 perc, de akkor nem láthatnánk Mankamanát és Bandipurt.

Mankamanában, Nepál egyik leghíresebb templomában – ahova már libegő visz fel, úgyhogy nem kell megmászni a több ezer lépcsőt – mind a mai napig kecskék százait áldozzák fel az odalátogató hívők abban a reményben, hogy az istenek buzgalmukat fiúgyermekkel hálálják meg. A rohangáló gyermeksereg nemek szerinti aránya láttán persze nyilvánvaló, hogy az égieket a sok vér nem hatotta meg. A kilátás viszont itt is csodálatos, és pár száz forintnak megfelelő összegért a helyi guruk meg is áldják, akinek az kell.

Innen még két-három óra zötykölődéssel érünk el az évszázadokat szinte érintetlenül átvészelt Bandipur falucskába, amely. Érdemes megszállni a falu határán épített Bandipur Mountain Resortban, ahol az ember a Gyűrűk Ura forgatási helyszínén érezheti magát.